Gokukoku no Brynhildr

Alternatív cím: Brynhildr in the Darkness

Megjelent: 2014Készítette: Arms
Hosszúság: TantoFordította: Animeaddicts, Uraharashop
Címkék: Ajánlott korhatár: 17+
Akkor nem is húznám tovább a szót, ismerkedjünk meg főszereplőnkkel, a szöszi Murakamival, aki látszólag hétköznapi srácnak tűnik, sőt, igazából az is… Bár kicsit zárkózott és annyira az osztálytársaival sem barátkozik, talán ennek köszönhető, hogy ennyire jók a jegyei, ugyanis nem igazán vonja el semmi a figyelmét a tanulásról. Bár azért a klubtevékenységekben próbál aktívan részt venni, már amennyire aktívnak nevezhető, hogy egyedüli tag egy klubban. Ez a klub nem más, mint a csillagász klub, ahol Murakami egy régi csillagvizsgálóban fürkészi az eget, itt nyugodtan a gondolataiba tud merülni és egy lányra gondolni, akit egy szerencsétlenség következtében már több mint tíz évvel ezelőtt elveszített. Ezt a lányt Kuronekónak hívták, és amellett, hogy nagyon kedves és aranyos lány volt, szentül hitt a földönkívüliek létezésében és azt állította, hogy látott is már idegeneket, amit szeretett volna a fiúnak is megmutatni. Azonban az odavezető úton egy végzetes baleset érte a gyerekeket, amit Murakami túlélt, Kuroneko azonban életét vesztette.

Author: Orvvadasz