Végül pedig ezzel az ismertetővel elértem a Hokuto univerzum (jelenlegi) utolsó darabjához, az igen hosszú című Hokuto no Ken Raoh Gaiden Ten no Haoh-hoz, amit 2008-ban az eredeti mű 25. évfordulóján adtak ki. Persze egy ilyen folytatásnál mindig nyitott a kérdés, hogy vajon csak egy rókabőrről van szó, vagy egy olyan alkotásról, ami képes felnőni a nagynevű elődhöz? Remélhetőleg az írásom végére ez is kiderül, na de akkor nézzük is.

A cím már eleve bizakodásra ad okot, hisz ebből már láthatjuk, hogy a Souten no Ken nevű vakvágánnyal ellentétben az alkotók ismét visszatértek a véráztatta poszt-apokaliptikus világba, ami mégis csak az igazi otthona az animének. Viszont a történet középpontjában most nem Kenshiro, hanem bátyja és egyben legnagyobb ellensége, Raoh áll. A sorozat 13 része alatt az ő életének egy részébe nyerhetünk bepillantást, megtudjuk, hogyan alapította meg a birodalmát, honnan ered a Ken-Oh név, vagy épp hogy szerezte éjfekete hátasát. Szerintem ez a váltás amúgy zseniális volt, hisz bár sokszor ugyanazokon az eseményeken megyünk végig, mint az eredeti mű, de mégis teljesen másak, hisz más szemszögből nézzük. Emellett pedig elegendő újdonsággal is tud szolgálni Raoh életútja, hisz rengeteg csatát megvívott a felemelkedésig és ezeket korábban csak pár szóval illették, míg itt egész részek szólnak róla. A történet folyása alatt amúgy sok ismerős szereplőbe belebotlunk, láthatjuk, hogy váltak az egyes karakterek Raoh seregének a tagjává, akiket már ismerhetünk régebbről, hisz mindannyian Kenshiro ellenfelei voltak, és bár Ken-t az animében nem nagyon mutatják, de az időrend miatt általában mindig szóba kerül, hogy éppen merre jár.

Sajnos viszont a nagyon jó történet mellett az anime többi része már nem olyan erős. Zeneileg még nincs különösebb gond, néha talán kicsit jellegtelen volt az aláfestés, de általában azért eltalálták a dallamokat. Viszont a rajzolás meglehetősen egyszerű lett, főleg ha megnézzük a movie-kat, de mégsem az egyszerűség a legnagyobb gond, hanem hogy a rajzolók valahogy nem érezték az egyes szereplők jellegzetességeit, és ezért az arcok máshogy néznek ki, mint ahogy megszoktuk. A harcok se kaptak túl nagy jelentőséget, bár ez elsőre kicsit furcsán hangzik, mert minden részben kapunk némi akciót, viszont a párharcok meglehetősen rövidek lettek, míg a csatajeleneteknél meg túl sok állóképet használnak, így hiába vannak küzdelmek, valahogy még sincsenek. Leszámítva az anime utolsó részét, ahol viszont nagyon jól megoldottak mind a csatát, mind párharcot.