Wolf’s Rain

Alternatív cím:

Megjelent: 2003Készítette: Bones
Hosszúság: KatanaFordította: FFnF

Címkék: ,

 

Ajánlott korhatár: 16+
200 évvel korábban az egykori civilizáció ismeretlen okból összeomlott. Az emberiség ugyan fennmaradt, de létszámuk jelentősen lecsökkent. A túlélők a megmaradt néhány város fölé kupolát húztak, és ezek belsejében tengetik életüket. Mivel a prófécia, a Vörös Hold szavai úgy mondják, hogy a farkasok hozzák majd el a Paradicsomot. Mivel senki sem látott már élő farkast nemzedékek óta, így azt hiszik, hogy ki is haltak. Ez persze nem igaz. A farkasok élnek, csak rejtőzködnek. Főszereplőink is közülük kerülnek ki. Kiba, a fehér farkas távolról érkezik Freeze City-be, ahonnan a történet indul. Itt találkozik Higével, majd Toboéval és Tsuméval.  Útjuk kalandos, barátokat és ellenségeket szereznek, mire odaérnek a Paradicsomhoz. Ott viszont nem az várja őket, amire számítanak.